Sziasztok!
Furcsa ezt kiírni, de ez az utolsó előtti rész. :( Remélem nektek is úgy fognak hiányozni Corináék, mint nekem. De ne aggódjatok, mert pár napon belül felkerül a legújabb történetem, aminek a címe: "Házasság extrákkal" lesz. :D Addig is jó olvasást és ne feledjétek pár napon belül hozom a befejező részt.
Pusszancs: Dolores
Cor
Miután a londoni barátaim hazautaztak, belevetettem magam a munkába. Angie napról-napra ügyesebb lett, már próbálkozott a lépegetéssel, de segítség nélkül még nem nagyon ment neki. Szótagokat mondott, az ő sajátos halandzsa nyelvén magyarázott naphosszat. Sergio pedig... na igen, rajta nem tudok eligazodni. Néha elvitt vacsorázni, moziba vagy hárman együtt piknikeztünk, mint egy igazi család. Jó érzés volt, de valami hiányzott. Nem próbált közeledni hozzám. A sajtót még mindig sikerült kijátszanunk, így a napjaink nyugalomban teltek.
Éppen Di Mariát gyúrtam, mikor a fotelben terpeszkedő Marcelo izgatott hangjára figyeltem fel.
- Cor - suttogta, mire odakaptam a fejem, de ő rámutatott a lányomra, aki az egyik székbe kapaszkodva állt fel. Közben kinyílt az ajtó és Sergio vigyorgó képét láttuk meg. Ujjunkat a szánk elé téve intettük csendre, miközben a szemünket egy pillanatra sem vettük le Angieről. Megállt és ő is döbbenten nézte, ahogy kicsilányunk óvatos duhajként először a másik székig lépkedett imbolygó lábaival, majd mikor meglátta az apját, nevetve kitárt karokkal bukdácsolt felé. Mielőtt felborult volna, Sergio csillogó szemekkel kapta fel és pörgette meg.
- Ügyes vagy kicsim - nyomott egy puszit az arcára, amit Angie kacagással jutalmazott. Majd Sese nem bírva magával, kétszer-háromszor feldobta a levegőbe, amitől nekem elakadta lélegzetem.
- Nyugi, vigyáz rá - tette Marcelo a vállamra a kezét.
- Tudom, csak olyan rémisztő - suttogtam.
- De nézd, hogy élvezi - mutatott a brazil a kicsire, aki nevetve ért mindig Sergio kezei közé. A szívem túlcsordult az érzelmektől, mikor rájuk néztem. Szemeimbe könnyek gyűltek és éreztem, ha nem megyek a mosdóba, akkor három pár értetlen férfi szempár fogja végi nézni, ahogy elsírom magam. Amilyen gyorsan csak tudtam, becsuktam magam mögött az ajtót és már folytak is a könnyeim. Mi a fene van velem? Biztos a sok stressz, ami mostanában ért. Kopogás szakította meg a gondolataimat.
- Rina jól vagy? - hallottam meg a védő aggódó hangját.
- Persze, semmi gond. Egy perc és megyek - törölgettem meg a szemeimet, majd jó hideg vízzel arcot mostam, hogy eltüntessem az árulkodó nyomokat. Még egy utolsó pillantás a tükörbe és nagy sóhajjal kiléptem az ajtón.
- Minden oké? - fordult felém a három férfi.
- Persze - csattantam fel idegesen. - Mondtam már, hogy semmi bajom.
Furcsán néztek rám, de nem szóltak inkább. Én pedig nem értettem, hogy mi a fene ütött belém.
- Bocs - suttogtam elnézést kérőn, majd folytattam a félbehagyott munkám.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Már csak két nap karácsonyig. Nem csak az ünnep miatt várom, hanem mert ez Angie első szülinapja is. Az ajándékokat már mindenkinek megvettem. Az utolsó edzésen a fiúk meg is kapták. Jó volt hallani, hogy Marcelo óvódás lelkesedéssel rohangált az öltözőben és úgy örömködik a kiskosárnyi édesség láttán. Másnap az asztalomon találtam egy ékszeres dobozt és egy levelet a Tündérnek címezve. Megijedtem, de Iker megnyugtatott, hogy a többiek nem tudnak rólam és ezért ő tette oda. Megértette, hogy nem akarom felfedni magam, mert szeretem ezt a játékot játszani velük. Stílusosan egy arany Real Madrid medált kaptam tőlük egy láncon.
- "Hala Madrid "- olvastam mosolyogva a gravírozást.
- Segítsek? - nyúlt Iker a láncért, hogy a nyakamba tegye. Megfordultam, így ő bekapcsolta. - Így már jó nézett rám. - Már nem csak a Chelseahoz tartozol - ölelt meg és én elsírtam magam.
- Jól vagy? - tolt el magától és a szemeivel fürkészni kezdte az arcomat.
- Persze, csak annyira jólesett - motyogtam, de valami szöget ütött a fejemben. Rémülten néztem a kapusra, aki nem értett semmit.
- Iker - nyögtem ki. - Nekem... nekem most el kell mennem - kaptam fel a holmijaimat és egy puszit nyomtam a lefagyott kapus arcára.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
Átszellemült arccal nézem, ahogy Angie belenyúl az elé tett tortába és ahogy tejszínhabos kezét a szájába próbálja gyömöszölni. Paqui nevetve segít letörölni, de így is rengeteg kép készül róla maszatosan. Sergioval úgy döntöttünk, hogy Sevillában töltjük az ünnepeket a családjával. Nagyon jól érzem magam velük. Érzem, hogy teljesen befogadtak.
Vacsora után kezdődik az ajándékosztás. A védővel úgy gondoltuk, hogy közös ajándékot veszünk mindenkinek. Így Jose és Paqui kaptak egy egyhetes utat Párizsba. Reneék pedig egy hetet Hawaiira, Miriam pedig egy gyönyörű fényképezőgépet. Ahogy nézem, sikerült mindenkinek eltalálni a vágyait.
- Most az enyém jön - lép közeleb izgatottan Daniela.
Sergioval egymásra mosolygunk, mert rengeteg vitánk volt a többiek ajándéka miatt, de a kislányét rögtön tudtuk mind a ketten. Óriási elánnal bontja a csomagokat, majd mikor meglátja, hogy mi van az egyikben , eltátja a száját.
- Azta...- nézi nagy szemekkel, majd a nyakunkba ugrik. - Köszönöm - sikítja. - Ez a legjobb karácsonyom - suttogja és végig simít a dobozon, amiben az összes Monster high baba megtalálható.
- Ezt nem tőlönk kaptad - néz rá Sergio nevetve, majd egy jóval nagyobb dobozt húz elő a fa alól és nyújtja át Daninak. A doboz furcsa hangokat ad ki, így a kislány félve nyúl hozzá, de amint leemeli a tetejét máris, az előbbinél nagyobb mosoly kúszik az arcára.
- De édes? - sikkantja és már nyúl is a dobozba, hogy kivegye az apró fekete szőrcsomót. A kiskutya hunyorogva néz szét a hirtelen jött világosságban, majd új gazdáját meglátva, képen nyalja azt. Mindenki nevet.
- Allynak hívják - guggolok le Daniela mellé és simítok végig a kis spániel fején.
- Ally, Ally - szólongatja és innentől fogva csak vele foglalkozik.
- Most te jössz - néz rám Sergio komolyan és megfogja a kezem.
- De én nem vettem neked semmit - kezdek szabadkozni, hiszen megegyeztünk, hogy egymásnak semmit nem adunk.
- Corina, életem legszebb karácsonyi ajándékát kaptam tőled, egy angyalt - mosolyog és a szemét az enyémbe mélyeszti. Hogy lehet valaki ilyen szexi, fut végig az agyamon, de aztán már Sergio mondandójára koncentrálok. - Szeretném neked ezt viszonozni valahogy, de mielőtt megint nemet mondanál tudnod kell valamit. Szeretlek - mondja ki a szót és én megkövülten nézek rá. Most tényleg kimondta? Láthatja rajtam a csodálkozást, mert újra kimondja, hogy biztos lehessek benne, nem a fülemmel van gond.
- Szeretlek. Ezt már nagyon régen el kellett volna mondanom, de féltem, hogy elutasítasz. Rina - ereszkedik le elém térdre és én tudom, hogy mi fog következni. - Leszel feleségem?
Egy pillanatig döbbenten nézem, ahogy ott térdel előttem majd tanácstalanul fordulok a többiekhez, akik csillogó szemekkel várják a válaszom. Aztán ránézek Angiere aki a nagypapája kezéből próbál épp szabadulni, majd újra belenézek azokba a barna szemekbe, amik már nem egyszer varázsoltak el. De most meglátom bennük a szerelmet. mielőtt meggondolnám magam, rávágom a választ.
- Igen, Sergio, Leszek a feleséged - a védő kifújja az eddig bent tartott levegőjét, majd feláll, átölel és megpörget. Boldog mosoly terül szét az arcán, ahogy nekem is.
- Nem is tudod, hogy milyen boldoggá tettél - súgja az ajkaim közé, aztán hevesen megcsókol. Boldogan viszonzom.
- Khm, khm - halljuk meg a hátunk mögül, mire zavartan szétrebbenünk. - Húzd már fel az ujjára a gyűrűt - vigyorog ránk Rene, mire Sergio kiveszi a dobozból a karikát, megfogja a kezem és minden centimétert, amit a gyűrű elhagy, megcsókol.
- Úgy örülök - törölgeti Paqui a szemeit, mire Jose nevetve átöleli. Sokáig beszélgettünk még miután lefektettük a gyerekeket. Dani nem volt hajlandó Ally nélkül aludni, így volt egy kis vitája a szüleivel, de ő nyert. Sergio egész este a kezemet szorongatta és sűrűn meg is csókolta. Éjfél is elmúlt már, mikor ásítozva, nagyokat nyújtózva felálltunk az asztaltól és jó éjszakát kívánva mindenki a szobájába ment. Sese, Angie és én egy szobát kaptunk.
- Zuhanyozz le - simít végig a karomon a védő és én beleborzongok az érintésébe, amit ő vigyorogva nyugtáz.
Gyors mosakodás után, csak hogy húzzam az agyát, Niňo mezét veszem fel és úgy lépek ki a fürdőszobából. Mikor elmegy mellettem, magához ránt és a fülembe súgja.
- Ugye tudod, hogy utálom ezt a pólót - csippenti meg két ujjal az anyagot - tehát tudd, hogy nem marad rajtad sokáig - ad egy érzéki puszit az arcomra, majd eltűnik a fürdőben. Izgatottan bújok be a paplan alá és várom, hogy mikor végez. Hallom mikor elzárja a csapot és perceken belül megjelenik az ajtóban, egy szál boxerben. A látványra számat beharapom és akkorát nyelek, hogy szerintem ő is hallja. Kidolgozott testét tetoválások borítják és én késztetést érzek rá, hogy mindet végigcsókoljam. Bebújik mellém, majd magához húz.
- Istenem, mióta vágyom erre - fúrja a fejét a hajamba, majd elsimítva azt a nyakamat kezdi kényeztetni. - Mit is mondtam erről a vacakról - nyúl a pólóm aljához és egy pillanat alatt levarázsolja rólam. Ott fekszem alatta egy szál fehérneműben.
- Gyönyörű vagy - nyögi halkan, lehajol, hogy megcsókoljon, de szeme megakad a mellkasomon.
- Mi a fene? - nyúl a láncokhoz, majd kérdőn a szemembe néz és én tudom, hogy megint lebuktam.
- Te vagy a Tündér? - kérdez rá és én mosolyogva bólintok. Mielőtt magához térne a tarkójánál fogva magamhoz húzom és megcsókolom.
- Most ne gondolkodj, csak szeress! - súgom az ajkaiba, hisz olyan rég vágyom már én is erre.
Intenzív "mindentpótoljunkbe" éjszakát töltünk el egymás karjaiban és valamikor reggel a nap első sugarainak megjelenésekor nyom el minket az álom, de előtte még odasúgom a védőnek:
- Én is szeretlek.
Érzem, ahogy a karjai még erősebben szorítanak magukhoz, de gondolom már nincs több ereje, ahogy nekem se. Lehunyom a szemem és egy elégedett mosollyal az arcomon alszom el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése