38.fejezet

Sergio

   A délelőttöm kicsit kaotikusra sikerült miután Cor áthozta Angiet. Még soha nem hagyott kettesben vele. Egy ideig minden rendben volt, majd egyszer csak elkezdett sírni és sokáig abba sem hagyta. Próbáltam ringatni, énekeltem neki, de semmi. Keservesen zokogott. Már ott tartottam, hogy felhívom Rinát, hogy jöjjön haza, mikor csengettek. Kezemben a síró kicsivel nyitottam ki az ajtót, ahol egy vigyorgó brazil és egy még jobban vigyorgó portugál állt.

 - Hola, Apuci! - ütögették meg a vállamat. - Mi a gond? - néztek a lányomra.

 - Nem tudom - nyögtem fel, mert már teljesen kiborultam a hangos sírástól, főleg attól, hogy nem tudtam miért van.

 - Na add csak ide - nyúlt érte Cris és már át is vette a kicsikémet. - Szia gyönyörű - villantott rá egy ezer wattos mosolyt, mire Angie érdeklődve ránézett és halk hüppögésbe kezdett.

 - Ezt nem hiszem el - morgott Marci. - Képes levenni a lábáról a legapróbb nőket is.

  Cris csak vigyorgott tovább, majd a vállára helyezte a babát és óvatosan ütögetni kezdte a hátát. Kis idő múlva Angie büfizett egyet, majd egy széles mosoly terült el édes baba arcán.

 - Ez volt a gond igaz? - nézett rá a csatár csillogó szemekkel, aztán hozzám fordult. - Bakker, Sergio életed legjobb és legszebb munkája ez a kiscsaj. Nála már csak egy szebb lesz a földön, de ő is csak azért, mert én csinálom meg - röhögött fel.

 - Elhitted? - néztünk rá Marcival. - Ki lenne olyan elmeháborodott, hogy gyereket szüljön neked? - hecceltük.

 - Valaki már megtette - húzta el a száját. - Amúgy is csak csettintenem kéne és jobbnál jobb nők állnának értem sorba.

  Ezen még jó sokáig nevettünk, majd a brazil felém fordulva szórt meg a kérdéseivel.

 - Történt már valami köztetek azóta? Hol van most? Miért te vigyázol a kicsire? Mi lesz most veletek?

 - Ácsi, egyszerre csak egyet - nevettem fel, majd sorban kezdtem válaszolni neki. - Tegnap megcsókoltam.

 - És? - vágott közbe izgatottan, mielőtt befejezhettem volna.

 - Nincs és, azt mondta, hogy nem szabad.

 - Te pedig csak úgy hagyod magad lerázni? - kerekedtek el a szemei a portugálnak, miközben Angiet lovagoltatta a térdén.

 - Nem akarom elijeszteni - magyaráztam.

 - Oké. Hol van most? - kérdezte tovább Marcelo.

  Elmeséltem nekik a tegnapi vitánk témáját.

 - Okos nő - dünnyögte Cris. - Nem akar függeni tőled, mert ha akar, így könnyebben le tud lépni.

 - Gondolod? - néztem rá ijedten, hisz ez az opció meg sem fordult a fejemben.

 - Áh, - legyintett Marci. - Ne is figyelj rá. Még nem találkozott normális nővel, csak aranyásókkal. - Magunk közt így hívtuk a törtető, hírnévért mindenre képes nőket.

  Mielőtt belemélyedtünk volna a témába, csöngettek. Rina állt az ajtóban és a szomorú szemeiből kiolvashattam, hogy nem sikerült az interjú. Kis részem ezt boldogan vette tudomásul, mert így egy lépéssel közelebb kerültem hozzá, hogy elfogadja a felajánlott segítségemet.

 - Szia...sztok - lépett be a nappaliba és köszönt a fiúkra.

 - Szia, Cor! - néztek rá ők is és Cris kicsit tovább legeltette rajta a szemét, mire csúnyán néztem rá. Felvette a lányomat a portugál öléből, majd segélykérőn nézett rám.

 - Hol tudnám megetetni? - kérdezte, mire én felvezettem a hálószobámba.

 - Köszönöm - dőlt neki az ágytámlának. Egy párnát támasztott a háta mögé és etetni kezdte Angiet. Hallkan behúztam az ajtót és visszasétáltam a csapattársaimhoz.

 - Mázlista állat - állt fel Cris és oldalba lökött. - Ez a nő szebb, mint amire emlékeztem. Ha neked nem kell, szívesen kezelésbe veszem - vigyorgott rám gúnyosan.

 - Meg ne próbáld! - csattantam fel. Marcelo felnevetett a reakciómon.

 - Igazad volt Roni - nézett a csatárra. - Tényleg szerelmes.

 - Mi van? - értetlenkedtem.

 - Semmi, csak éppen azt magyaráztam Marcelonak, hogy te teljesen odáig vagy ezért a nőért - intett az emelet felé.

 - Dehogyis - próbáltam megmagyarázni a dolgot. - Csak ő a gyerekem anyja, így többet érzek iránta, mint ha szimplán a barátnőm lenne.

 - Na persze - röhögött Cris. - Azért akartad leharapni a fejem az előbb.

  Lemondóan sóhajtottam fel, mert tudtam, ha Cristiano egyszer a fejébe vesz valamit, azt képtelenség kiverni onnan. Lépések zajára kaptam fel a fejem. Cor sétált le a lépcsőn, kezében Angieval, aki mosolyogva nyújtogatta felém a kezeit.

 - Nem volt semmi gond vele? - kérdezi, mire a fiúkra nézek, hogy hallgassanak.

 - Nem, semmi. Minden okés volt - válaszoltam.

  Ezután a két férfi elköszönt, mi pedig autóba ülve, meg sem álltunk Sevilláig.