Sergio
Madarat lehetne fogatni velem, olyan boldog vagyok, hiszen Cor visszaköltözött és így mindennap láthatom Angelt. Bármilyen rossz napom is legyen, a hercegnőm látványa mindig sikeresen feldobja azt.
- Köszönöm a kaját - hálálkodom Rinának, aki mostanában, ha jövök Angiet meglátogatni, mindig megkínál, ami Iker szerint meg is látszik rajtam.
- Tudod, hogy nem kell. Egyszerűen nem tudok visszaállni arra, hogy csak magamnak főzzek - sóhajt és önkéntelenül nyúl a nyakában lévő lánchoz és a rajta lévő medált piszkálja.
- Hiányoznak? - teszem fel a leghülyébb kérdésemet neki.
- Nagyon - suttogja, szemét elfutja a könny és elfordul.
Ekkor meghallom az én kicsi angyalkám hangját a szobájából. Felállok és érte megyek. Mosolyogva nyitok be az ajtón és látom Angien, hogy amint meglát mosolyogni kezd.
- Felébredtél életem? - kérdezem tőle és óvatosan a karomba veszem. Kezét az arcomra tapasztja, aztán belemarkol a szakállamba. Hangosan kacag, mikor aprókat puszilva a kezére, fejtem le azt az arcomról.
- Apának gyönyörű kincse - becézgetem és nem tudok vele betelni, mikor a szemébe nézek és a sajátjaimat látom bennük. Cor halkan lép be mögöttem és az ő arcán is mosoly bújkál, mikor a lányunkra néz.
- Tisztába teszem, aztán megetetem - veszi el tőlem és már bontja is ki a ruhájából a kicsit, aki amint kiszabadul a ruhák fogságából rugdosni, csapkodni kezd, majd hasra fordul és négykézláb próbál meglépni az anyukája elől.
- Angie - kérleli Cor. - Gyere, cicám, hagy adjam rád gyorsan a pelust és utána már ehetsz is.
Gyakorlott mozdulatokkal, gyorsan végez az öltöztetéssel, majd kérdőn rám néz.
- Nem maradhatnék? - kérdezem meg félve, hisz még egyszer sem láttam, hogyan szoptatja az angyalkánkat. Elpirul, majd egy kis gondolkodási idő után aprót bólint. Leül a fotelba és a pólóját levéve, a melltartója egyik feléből kiszabadítja a mellét, majd ügyesen Angie szájához teszi, aki mohón rákap.
Megbabonázva nézem a jelenetet. Olyan szépek, ahogy anya és gyermeke egymásra hangolódnak. Cor mosolyogva simogatja Angie arcát, míg ő nagy kortyokban nyeli a tejet. Bennem pedig életre kel valamiféle védelmező ösztön, mert érzem, hogy bárkitől és bármitől megakarom őket óvni. Ők az enyémek. Az elhatározás, hogy Rinát visszahódítsam, napról napra erősebb. Ahogy nézem őket, hirtelen megszólal a telefonom, megtörve a meghitt pillanatokat. Elnézéstkérőn emelem tekintetem Corra, majd kilépek a szobából és csak ott nézem meg a hívót. A nevét olvasva elvigyorodom.
- Hola, Rene! - köszönök a bátyámnak.
- Hola, Sese! Mikor láthatjuk végre a lányod? - tér rögtön a lényegre.
Amint megtudtam, hogy apa vagyok, azonnal felhívtam őt, hogy segítsen elmondani a szüleinknek. Nem csalódtam benne most sem, hiszen eljött velem és támogatott, mikor anyáékkal közöltem a hírt, miszerint van mégegy unokájuk. Életemben nem kaptam anyától akkora nyaklevest, mint akkor. Felelőtlennek, meggondolatlannak nevezett és még sorolhatnám a negatív jelzőket, amikkel illetett. Igazat adott Cornak, hogy lelépett és nem kötötte az orromra a lányom létezését. Egyedül azért haragudott rá, hogy őket, mint nagyszülőket kihagyta belőle. Azóta folyamatosan nyaggatnak, hogy mutassam be nekik, csak eddig nem tudtam, hogyan is hozhatnám fel a témát.
- Nem beszéltem még vele - adok választ a kérdésére. - De majd ma megpróbálom - dünnyögöm.
- Öcskös, te félsz tőle? - hallom meg Rene nevetését a vonal másik végéről. - Most még inkább meg akarom ismerni. Sergio Ramos fél egy nőtől!
- Nem félek tőle, csak nem volt még olyan a helyzetünk, hogy felhozhassam a dolgot.
- Persze, persze - hallom a vihogását. - De minél előbb legyen olyan, mert anyáék már tűkön ülnek, hogy megismerjék őket.
- Oké - sóhajtok lemondóan. - Még ma beszélek vele - jelentem ki, majd elköszönök a bátyámtól és bontom a vonalat. Corina ebben a pillanatban lép ki a szobából és a kezembe nyomja a kicsit.
- Az apját szeretné - mondja, majd elindul a konyha felé.
- Cor - szólok utána és erőt véve magamon, folytatom. - A szüleim szeretnének megismerni titeket - fújom ki a levegőt. Végre túl vagyok rajta. Látom, ahogy megdermed egy pillanatra, megfordul és rám néz.
- Érthető - bólint egyet. - Mikor akarsz menni?
Elképedve nézek rá. Mindig meg tud lepni. Nem hisztizik, nem cirkuszol, hogy nem akar menni, ahogy azt talán más nők tennék. Na igen, ő nem más nő, talán pont ezért érzek valamit iránta.
- Ha neked jó, akkor holnap elmehetnénk - ütöm a vasat, míg meleg.
- Rendben - mondja, majd hozzáteszi -, de csak ebéd után jó nekem, mert délelőtt dolgom van.
- Hova mész? - érdeklődöm.
- Állásinterjúra.
- Miért? - nézek rá dühösen.
- Azért Sergio, mert valamiből élnem kell.
- Már mondtam neked, hogy adok pénzt.
- Én pedig már megmondtam, hogy nem fogadom el - csattan fel. - Én nem leszek kitartott nő - szemei szikráznak a dühtől. Annyira gyönyörű.
- Nem is azért mondtam - hunyászkodom meg. - Csak Angie az én lányom is, és ennyivel tartozom neked.
- Sergio - sóhajt egyet és szeméből eltűnik a düh. - Nem tartozol semmivel. Nem azért szültem meg őt, hogy eltartassam magam. Soha a büdös életben nem akarok többet senkitől sem függeni.
Magamban bosszankodom a kijelentésén, hiszen nagyon is szeretném, ha az élete további részében tőlem függene, de hangosan csak lemondóan sóhajtok.
- Rendben, megértettem.
Miután megbeszéltük, hogy holnap délelőtt én vigyázok Angiera, még estig maradok, mert nem szeretnék lemaradni a fürdetésről, ami külön élmény nekem.
- Angie - nevet Cor vidáman, miközben próbál száraz maradni, ami hatalmas dolog lenne, tekintve, hogy a lányunk két kézzel fröcsköli a vizet szanaszét. Már nem csak a fürdőszoba úszik a víztől, hanem Cor pólójából és az enyémből is csavarni lehet a vizet. Egyszerűen oldom meg a problémámat, leveszem magamról. Látom a nőn, hogy mélyen szívja be a levegőt a látványra, ami megmosolyogtat. Jó érzés, hogy még mindig hatással vagyok rá. Nagy nehezen véget vet a pancsolásnak és egy puha törölközőbe csavarva viszi be a kislányt a szobába. Felöltözteti, majd megszopiztatja. Már nem érdekli, ha nézem őket. Angie egyre laposabbakat pislog, majd el is alszik a cicin. Rina óvatosan lefekteti, betakarja és egy jóéjt puszit ad neki.
- Megyek, rendbe teszem a fürdőszobát - lépne el mellettem, de az ajtórés nem elég széles kettőnknek, így muszáj hozzám simulnia, mielőtt kilép. Nem néz rám, hisz póló még mindig nincs rajtam és ahogy látom, az övé is átlátszik a víztől. Észreveszem a zavarodottságot rajta, amit ki is használok. Az álla alá nyúlok, hogy láthassam a gyönyörű szemeit. Belenézve, teljesen elveszek bennük. Mielőtt meggondolhatnám magam, az ajkaira hajolok. Szorosan húzom magamhoz. Mielőtt magához térne, birtokba veszem a száját. Nyelvemmel kényeztetem az ajkait, majd egy apró sóhajt kicsalva belőle, befurakodom a fogai közé. Nyelve, mint rég nem látott szerető, úgy öleli körbe az enyémet. Kezeim felfedező útra kelnek a testén, de amint óvatosan a mellére csúsztatom a tenyerem, megremeg, majd felocsúdva megszakítja a csókot és ellép tőlem. A hiányérzet azonnal elárasztja a testem és a lelkem egyaránt.
- Ezt nem szabadna - néz félre kipirult arccal és a pólóját kezdi igazgatni.
- Ki tiltja meg? - kérdezem vágytól rekedt hangon, ami még engem is meglep.
Nem felel, inkább a szobájába megy és átveszi a vizes felsőjét. Követem őt a szememmel. Eredeti tervét megvalósítva, rendbe teszi a fürdőt, amit én szótlanul nézek.
- Ideje lenne hazamenned - suttogja és én megértem, hogy ma már nem lesz több beszélgetés. Már nyúlok a vizes pólómhoz, hogy felvegyem, mikor rám szól.
- Várj! - szívem két ütemet is kihagy, mikor meghallom a hangját, de aztán csalódottan veszem tudomásul, hogy a szekrényéhez lépve, csak egy tiszta pólót nyom a kezembe.
- Megfázol vizesen - mondja és én elhűlve nézem a kék-fehér Chelsea mezt.
- Ez ugye nem...? - nem engedi végig mondani.
- Niňoé - feleli, de nem néz rám. Sóhajtva bújok bele a barátom felsőjébe. Rina végre rám néz és egy apró mosollyal a szája-sarkán megjegyzi.
- Jól áll.
- Pfh... - rázom meg a fejem, majd újra a nőre nézek, aki már megint a medálját babrálja. - Azért köszönöm - mondom, majd adok egy puszit az arcára és haza kocsikázom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése